Szősz e még

Szősz e még

Szősz e még álmokat, lobbanó esteken?

Hallgatag mormolsz e vágyódva, verseket?

Régiben, mikor még hittél… mindenkit szerettél,

Minden egyes este, imával feküdtél.

Gőgös lettél aztán, szemedre fátyol szállott,

Ajh, be féktelen, oltottad a lángot,

Éktelen vicsorgó, nyikorgón csikorgó

Ajkadról porlott folyton a szitokszó.

Hasztalan a gyermeki álom, ha nem teljesül,

Az életed pehely villanydrótján, keselyű ül.

Mert keserű a lélek, hogyha varázs lengi körül,

Úgy tűnik, hogy kincs, pedig halál marja belül.

Hová lett, a gyermeki ifjú, ki egykoron voltál,

Ki bízott és vágyott, a jó élet útján?

Akkor még magad feddted, ha szálka szúrta szemed,

Most már benne a farönköt észre sem veszed.

Nem hiába félsz hát, ha baj van, ki véd meg?

Papírból, és homokból, nem csinálhatsz istent.

De persze, szépítsd csak, ha úgy tetszik, fesd be arannyal,

Nem mással szúrsz ki, egyedül magaddal.

2014.01.24