Népemnek

Népemnek

Poshadt lett tavatok,

mocskos lett egetek,

Behoztatok nyugatról,

pusztító szeleket.

Eszméjét homálynak,

szemetét barbárnak,

nem csak hogy semmiért

de megveszed jó pénzért.

És ne mond te, hazám fia,

hogy ilyet nem teszel!

Gondolkozz hát akkor,

magadra mit veszel?

Hiszed e még a magyar hitet,

Vagy magad is bevetted,

a csábító logókat, és jeleket?

Ha logód az Isten, 

Jeled a Szentlélek,

Krisztus a kereszted,

De csak ha le nem teszed:

Megnyugodhatsz testvér.

Ám lásd, harcod nem lesz könnyű.

A föld madarainak van fészke,

a rókának odúja, 

de Neked eladták hazádat.

1. Epigramma

1. Epigramma

Mégis ki a franc tudná megmenteni sebzett lelkem?!

Miért érzem, hogy nem e világban kéne élnem?

Mit kell még megtennem, ahhoz, hogy jobb legyek,

A legmélyebb zugból, legalább egy lépcsőt fellépjek...

2012.11.27.

Nyugtató

Nyugtató

(altatók nyomán)

Mondd el, ha fáj, ha bánt, ha árt,

ha sár s leránt, s bezár a gát,

Add ki azt, mi rossz, mi kár,

Ne súgja bú, mit mond a száj!

Lásd mi fény, mi jó, mi szép,

hisz bőven ont a napsütés,

Lélek ajka dalra kél

ki vet belé, aratva él.

Halld mi csend, mi nesztelen,

mi zajt nem ad, s nem esztelen,

de ott keresd meg azt mi szent,

a vigaszt abban megleled.

2014.03.15.

Baloldalt szúr

Baloldalt szúr

Fáj a szívem, tudom, hogy valami baj van,

egy ideje nem szólsz hozzám.

Gyakran beszúr, akkor csinál ilyet,

amikor a Te szíved is fáj.

Én bántottalak meg, vagy csak

az élet bonckése gyötör?

Mond majd kérlek holnap el,

ha azt érzed, ma megöl.

Boríts rá fátylat, hiszen magad is láthatod;

lidérc nem ül örökké lelkeden,

Reménykedem, hogy túl sokat nem bántod

majd magad, feleslegesen.

2014.03.15.

Bezárt madár

Bezárt madár

Vas kalickában mond, oh, milyen az élet?

Szemeden fátyol, szívedben méreg.

Nem érted, de kérted, hadd maradj még,

Így van az éberség álomban rég.

Etetnek, itatnak, baj odabent nem érhet,

Mi lesz Veled akkor, ha gondozód nem éltet?

Ki véd majd meg, ha páncélod eltörik,

Támadhatsz Te bárkit, rozsdán ez nem segít.

Sajnálnálak érte, de ezt sem engeded,

Zártságnak tényét régóta retteged.

Kinyitnám az ajtót, szállj hát el szabadon,

Ehelyett lovagolsz hasztalan szavakon.

Elhagynák sokan életüket érted,

Nem engeded nekik, s utána meg kérded,

Mi jogon mondja, hogy kihasználtad őt,

Vádolod, vádolod, de nem hajtasz főt.

Pedig Te okos vagy, tudod mi a való,

Érzed azt szívedben, akármilyen maró;

Elkövetett vétkedért, más bizony nem old fel,

Ruházhatod akárhogy, isteni szereppel.

Bezzeg mindig jöttél, hogy igazad tápláljam,

Aztán mikor eltért, rendesen megjártam.

Sebeim felfedtem, s kis ápolást, ha kértem,

Fontosabb volt néha az öncél vagy az illem.

Tudod Te is jól, hogy „világod” ingatag,

Egyszer, ha leomlik, jaj, akkor mi marad?

Norma és viselkedés a kalickád fala

De azt meg marja az emlegetett rozsda.

E sorok érted szólnak, nem haragszom rád,

Hiába tagadtat engem minden vád.

Remélem kedves, egymásra találunk,

Hibáztam én is, talán megbocsátunk.

2013.07.26.

Első versem Szerelmemhez (nincs cím)

Egy gondolatom van csak, és az Te vagy.

Mást égi tündöklésed látni nem hagy.

Ott vagy mindenhol, létezésben, vágyban,
S bár valóban itt lennél, mint álmomban azt láttam.

Isteni ajándék minden perc és pillanat,
Mit Veled tölthetek e nagy kékség alatt.

Oh, Te mennyit adtál lelked kincseiből,

Őszinte szavakból, és mély érzelmekből!

Nem tudom tőlem mi kerül, jutott e egyáltalán,

Tartok tőle, hogy ez csakis nekem kóstál.

Nagyon remélem, egy cseppet azért elvittél,

Mily boldogság lenne, ha Te is így éreznél!

Ajkad csobogása a legszentebb zene,

Füleim úgy vágynak rá, mint kölesre a cinke.

Libbenő hajad lobbanó lángot indít,

Ez minden unott sejtet élettel virít.

S én megint hol vagyok, mit akarok Veled?!

Nem tudom igazán, de szívem ettől remeg.

Mond Uram kérlek, őt nekem teremtetted,

Oh Te drága angyal, társad hadd legyek!

2012.10.30.

Két katona balladája (Műballada)

Két katona balladája
(Műballada)

Ketten mennek egymás mellett.

Nem szólnak, és nem beszélnek.

Egyik szeme ifjú lányt lát,

Emel épp egy szalma bálát.

„Mit csinálsz te itt a pusztán?

Miért süppedsz férfimunkán?”

Mint meglátják két orcáját,

Batyujukat mind ledobják.

„Árva vagyok, senkim sincsen,

Apám, Anyám barna földben,

Nincs testvérem, nincs kedvesem,

Nincsen, ki nekem segítsen.”

Ifjak szíve majd megszakad,

Látva őt, e teher alatt.

Tovább mennek, nem maradnak,

Egymáshoz egy szót se szólnak. 

Aztán május szép idusán,

Egyikre Nap holtan talál.

Keze s lába rég hideg már,

Megölték egy bús éjszakán.

Az asszonyok értekeznek,

Ki tehetett ily bűntettet?

Nem volt neki haragosa,

Ki az, ki vesztét akarhatta?

Szerelmes szív, szerelmes szív,

Élettel és halállal vív.

Az akarta eltemetni,

Hogy már ne tudja szeretni.

2012.11.14.

Új szelek országútja

Új szelek országútja

Fortyog a nemes aszfalt. A terméketlen kavicsra országutat épít.

Az új szelek országútját teríti le… de vajon az merre tart?

Az építkezés mellett markoló ordít csendesen, mert hát ki hallja?

S a nagy feketeség alatt, szépen lassan emelkedik a part.

Az a sok szép virág, mit a kő most elfed, valaha méhek porozták.

Azt a sok apró bogarat, mik köröttük röpkedtek, valaha gyermekek fogdosták.

Élettel volt telt még ezelőtt, de most betemeti valami új;

A „jövő” országútja, mely „nekünk” épül, s a távolba nyúl.

Ki tudja, milyen jövőt építenek, sárga trikós, punnyadt munkások?

Ők sem tudják, csak rakják és rakják, mint kivezényelt flótások.

És majd ha elkészül, vaj’ ki léphet rá a frissen feketedő bársonyra?

Mi biztosan nem, hisz az út nem felénk tart, teljesen máshova.

Jönnek majd öltönyös urak, akik diadalittasan tapodják,

S „távozz”- t intenek, elmehetsz, te fáradt munkás.

De mit szóljon a kis virág, kinek életét letörték?

Ő már soha többé nem fogad, csengő bongó méhecskét.

Oh mond meg nekem, te vándor, ki erre jársz,

Te, mint hallgatag, balga szemlélő, mond, oh, mit látsz?

Látod e a réten a gyermeket, s a nevető kabócát?

Hallod e, amit én; a poszáta románcát?

Vagy csak letarolt rengeteget látsz,

S utadat csak posvány hőbörgés kíséri?

Ha jártál már itt korábban tudod, amit én.

S látod ez, mitől anya a gyermekét félti…

Sötét fellegek cikáznak az égen,

A vihar már közeleg,

S amikor a felhők teljesen összeérnek,

A méreg eső megered.

Fuss hát te balga vándor, fuss el innen, amilyen messze csak tudsz!

Jobb, ha vissza sem nézel, s mögötted minden ajtót becsuksz…

2014.01.24

Szősz e még

Szősz e még

Szősz e még álmokat, lobbanó esteken?

Hallgatag mormolsz e vágyódva, verseket?

Régiben, mikor még hittél… mindenkit szerettél,

Minden egyes este, imával feküdtél.

Gőgös lettél aztán, szemedre fátyol szállott,

Ajh, be féktelen, oltottad a lángot,

Éktelen vicsorgó, nyikorgón csikorgó

Ajkadról porlott folyton a szitokszó.

Hasztalan a gyermeki álom, ha nem teljesül,

Az életed pehely villanydrótján, keselyű ül.

Mert keserű a lélek, hogyha varázs lengi körül,

Úgy tűnik, hogy kincs, pedig halál marja belül.

Hová lett, a gyermeki ifjú, ki egykoron voltál,

Ki bízott és vágyott, a jó élet útján?

Akkor még magad feddted, ha szálka szúrta szemed,

Most már benne a farönköt észre sem veszed.

Nem hiába félsz hát, ha baj van, ki véd meg?

Papírból, és homokból, nem csinálhatsz istent.

De persze, szépítsd csak, ha úgy tetszik, fesd be arannyal,

Nem mással szúrsz ki, egyedül magaddal.

2014.01.24