Feleszmélés

Feleszmélés

Elbuktam ember előtt,

nem egyszer már, százszor.

Felállnom oly nehéz.

A harcot, amit vívtam, feladtam,

s aztán célomat feledten,

Isten szemében konkoly lettem.

Akkor láttam meg az igazságot,

mikor a legdrágább kincset vesztettem el,

régen még birtokoltam… ma ha csak egy szót szólna!

De hát lásd meg ember, semmi sem a tiéd!

Bármi, amit kaptál kölcsönbe kaptad,

Szerepe hogy vigyázzad azt, s visszaadd!

Ezt én is bár tartottam volna,

szívem  úgy szét nem szakadna!

2015.11.01.