Veszítek végleg?

Veszítek végleg?

Hiába hoz új ősz új szelet,

ismerősen fúj ez mégis.

három éve elérhetetlen volt,

éppen az most is.

Fújj! Fújj, te ronda szél!

tépázz szét féktelen!

ha veszítenem kell,

hát veszítsek teljesen!

2015.11.14.

Oly távol jársz

Oly távol jársz

Ha tudtam volna, mennyire szeretsz,

Megálltam volna egy belső szóra.

Aztán nyugalom árasztott volna el,

Olyan, amit nem éreztem ezerszer.

Most nem vagy mellettem,

De már tudom, mennyire szerettél.

A remény él csak bennem,

Oh, bár visszatérnél!

2015.11.14.

Krónikánk margójára

Krónikánk margójára

A lélegzetem voltál,

Mely anyagomból kizökkentett.

Így szökkent szárba,

Ötlet után ötlet.

Megfagytál aztán,

Lettem rémálmod Neked,

Elcsitultak szemeid,

De nem aludt szereteted!

És vagy megint az;

Sejtjeim élesztője,

A lángod kitartott,

S most kapott új erőre!

Ugyan most távolról,

de olajozza újra lelkemet

álombéli jelenésed,

halovány éneked.

2015.11.14.

... s az utolsó vers Hozzá? (nincs cím)

Nem a múltat jöttem siratni, de festeni a jelent,

én még Miattad sírok, Neked már másért könnyes szemed.

Három év eltelt, mióta az első megszületett,

voltam azóta démon, remete, szárnyaszegett szent.

S visszatértem Hozzád, rendületlen, most bűnös vágy sem kísért,

Tudom már, hogyan törtem össze egy szegény madár szívét.

Bár összetapaszthatnám, szeretetem forró habarcsával,

Reményem csak az idő, talán az leszámol a falakkal!

Igen tudom, mondhatod… nem viseltetek most úgy.

Szeretnék mégis olyan lenni, ki nem szívet tép, hanem segítséget nyújt.

Tudom, hogy sebeid égnek, ha felszakítja kósza emlék,

De én nem tudok mást tenni, csak mit egyébként is tennék.

Szabad akartál lenni, én sokszor fojtottalak,

Pedig szabadnak szerettelek meg, s érzek így megint, hogy újra az is vagy!

„Drága Kedvesem” bármerre leszel, az maradsz,

Mert kedvesemül én Téged választottalak.

Oh, ha tudnád, mily elbűvöl most is pillantásod,

S mennyire megbántam, hogy régen eloltottam lángod!

Dolgunkat Istenre bízom, számítok kegyeire,

Csak nagyon kérlek, ne úgy nézz rám, mint egy idegenre!

2015.11.01.

Feleszmélés

Feleszmélés

Elbuktam ember előtt,

nem egyszer már, százszor.

Felállnom oly nehéz.

A harcot, amit vívtam, feladtam,

s aztán célomat feledten,

Isten szemében konkoly lettem.

Akkor láttam meg az igazságot,

mikor a legdrágább kincset vesztettem el,

régen még birtokoltam… ma ha csak egy szót szólna!

De hát lásd meg ember, semmi sem a tiéd!

Bármi, amit kaptál kölcsönbe kaptad,

Szerepe hogy vigyázzad azt, s visszaadd!

Ezt én is bár tartottam volna,

szívem  úgy szét nem szakadna!

2015.11.01.